Ég és föld találkozása a korszerű templomépítészetben I.
Gyukics Péter hídfotós az Ég és föld találkozása a korszerű templomépítészetben I. rész című fotókiállítása megnyitója nagyon jól sikerült! Több mint ötven érdeklődő nézte meg fotóit, hallgatta meg Beke László előadását (február 4-n du. 6-kor). A templom szellemi híd föld és ég között!
Volt tárlatvezetés is!

A kiállítás helyszíne a MÉSZ székház, Kós Károly terem, 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2 volt. A tárlat február 15-ig volt nyitva, már bezárt.

A kép bal szélén a miskolctapolcai Református, a jobb szélén a drávasztárai Római katolikus templom.


Kistotál a kiállításról Gyukics Péter építészeti, művészi templom fotóiból. A kép bal szélén a hodászi Cigány Görögkatolikus templom, jobb szélén a kozarmislenyi Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei Flüe-i Szent Miklós Római katolikus kolostortemploma.

Az utolsó kép a tárlatvezetés meghívója, a tárlatvezetés jól sikerült.
A kiállítás február 15-n bezárt. Köszönjük a látogatást!
A Dunakeszi Iskolagalériában (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola) is sikeres volt a kiállítás, 4-500 látogatója volt. A megnyitón Beke László művészettörténész megnyitójába a résztvevő gyerekek közül is bevont 32-őt. Ennyi képpár volt ott kiállítva. Itt 2019. március 22- április 3. között volt nyitva a tárlat.
A nyitvatartási idő alatt:
2019. április 27. A klubrádió Utcafront című műsorában Torma Tamás építész, kritikus a Horánszky utcáról benne a Párbeszéd Házáról és benne Gyukics Péter fotókiállításáról beszélt a műsor 14:41 - 19:09 perce között. Az "Ég és föld találkozása a korszerű templomépítészetben" című kiállításról pozitív mondatok hangzottak el. A link: https://www.klubradio.hu/archivum/utcafront-201917-heti-adas-3054