Az "ÉPÍTÉS" c. könyv bemutatója a Műcsarnokban
2017. május 16-n, az Előadóteremben
A rendezvényen a 14. velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjában megvalósult kiállítás, demonstratív építés, valamint az elméleti tanulmányokból készült kiadványt mutatták be.

A megjelenteket Szegő György, a Műcsarnok igazgatója köszöntötte.

Láng Judit belsőépítész volt az esemény moderátora.

A könyvet Turi Attila Ybl-díjas építész, az MMA Építészeti Tagozatának elnöke (balra) és Kunkovács László Kossuth-díjas fotóművész, néprajzkutató, az MMA tagja (jobbra) méltatta.

Turi Attila előadása közben.

Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató fotókiállítása is szerves alkotó része volt a velencei magyar pavilonnak.

Kunkovács etnofotográfiai munkásságának fontos része, eredménye a népi építészeti hagyomány fotós megörökítése.

Előadására -ahogy munkásságára is- a szenvedélyes elkötelezettség a jellemző.